Locsoljunk okosan!
A locsolás, bár egyértelműnek tűnik, nem is olyan egyszerű dolog. Nem is csoda, hogy egy régi kertészbölcsesség is ezt állítja a középpontba, miszerint
„Egy növényt kétféleképpen lehet elpusztítani: vagy kiszárítjuk, vagy vízbe fullasztjuk!”.
Ahhoz hogy ez ne történjen meg okosan kell locsolnunk. De mit is jelent mindez?
A locsolás szempontjából a legjobb időszak a kora reggel, mert akkor a növényeknek van lehetőségük arra, hogy viszonylag gyorsan megszáradjanak a reggeli, délelőtti órákban. Az éjjeli nedves terület szinte autópályaként szolgál a csigák számára, akik így könnyen eljutnak növényeinkhez.
A késő esti locsolással is az a gond, hogy a hosszú esti időszak alatt a víz nemhogy nem tud elpárologni, de még a pára kicsapódás is fokozódik, amikor a levegő hőmérséklete is lehűl. A vizes környezet a legkedvezőbb a gombák szaporodásának. Ezt azonban egy kis odafigyeléssel és praktikával még ki is használhatjuk: ha az esti locsolásnál emBIO-t is keverünk a locsolóvízbe (kb. 0,5-1% arányban), akkor az abban lévő hasznos baktériumok és gombák fognak elszaporodni és kiszorítják a betegséget okozó patogéneket a növények felületéről.
Mit locsoljunk? Csak a tövét vagy a teljes növényt, a leveleket is?
A locsolás során lehetőleg a növények tövét locsoljuk, minél kevésbé nedvesítve be a leveleket. A nedves levelek ugyanis megnövelik a gombás betegségek kialakulásának esélyét. Kézi locsoláskor a növények körüli talajt kell célba vennünk, automata öntözőberendezéseket pedig úgy próbáljuk meg beállítani, hogy a vízsugár közvetlenül csak a füvet érje, de minél kevésbé spriccelje le a növényeinket.
Az sem mindegy, hogy milyen sűrűn locsolunk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jobb, ha pár naponta bőségesen locsolunk, mintha minden nap csak egy kisebb mennyiséggel próbálkoznánk. A többlet víz így mélyebbre be tud hatolni a talajba és ott, mivel nem tud olyan gyorsan elpárologni, mint a felszínen, tovább megmarad. Akkor volt jó a locsolás, ha utána a talaj 15 -20 cm mélységig (kb. egy ásónyom) átnedvesedett. Ezt érdemes is az első időszakokban próbaásással leellenőriznünk.
Hogyan lehet javítani a talaj szerkezetét a vízmegtartás érdekében?
Sok locsolóvizet spórolhatunk meg azzal, ha megnöveljük a talaj vízmegtartó képességét, gátoljuk a felületről történő párolgást. Ehhez a talaj szerkezetét kell optimálissá tennünk: homokos talajnál szerves anyag talajba juttatásával (komposzt), kötött talajoknál pedig a szerkezet lazításával. Ennek egyik legjobb módszere, ha a talajhoz zeolitos kőport keverünk (pl. Meliorit), ami úgy viselkedik, mint egy ásványi szivacs: nedves időszakban a benne lévő mikro pórusok feltöltődnek vízzel, amit száraz időszakban lassan fog kiengedni magából.
A talaj szerkezetének javításán túl a talaj felszínét is kezelnünk kell. A víz a talajban lévő függőleges és a felszínre kijutó hajszálereken keresztül jut fel a felszínre. Amikor ott elpárolog a vízoszlop szívóhatása miatt újabb vízadagokat szív maga után a talajból. Ezt akár egy egyszerű sekély kapálással is megakadályozhatjuk, mert ilyenkor a hajszálerek végeit elvágva a víz kijutását gátoljuk.
“Egyszeri kapálással háromszori locsolást spórolhatunk meg”
a népi bölcsesség szerint.
A felszíni párolgás megakadályozásának másik módja, ha a talajt takarjuk. Ezzel nem csak a vízvesztést akadályozzuk meg, de a talaj túlzott felmelegedését, valamint a gyomok kikelésének lehetőségét is. Takaráshoz a legkülönfélébb szerves anyagokat használhatjuk: a lenyírt füvet, szecskázott (felaprított) növényi részeket, kéregmulcsot, de akár kartonpapír hulladék is felhasználható.
Ha telepített öntözőrendszerben gondolkodunk, akkor lehetőleg víztakarékos megoldásokban gondolkozzunk. Ilyen például a csepegtető öntözőberendezés, vagy a mikroszórófejes öntöző megoldások.
Ha a fentieket alkalmazva jobban odafigyelünk az öntözésre és okosan locsolunk, azzal nem csak a növényeinknek teszünk jót, de a pénztárcánkon is meg fogjuk érezni.
